7. fejezet - Közös sírásás...Miféle elbaszott romantika ez?

Mindenkitől elnézést kérek az egy napos kimaradásért, de egy barátnőmnél aludtam, ahol nem nagyon gépeztem:) De remélem maradtak még olvasók és ez a rész is tetszeni fog nekik:) Puszi! 

KÖZÖS SÍRÁSÁS...MIFÉLE ELBASZOTT ROMANTIKA EZ?

Reggel Endie mellett ébredtem. Teljesen pucéran feküdtem abba az ágyba, amire nem emlékszem, hogyan kerültem bele. A mellettem fekvő férfire pillantottam. Hason feküdt, arcát más irányba fordította. Háta csupasz és izmos volt, rajta pedig egy lángoló kígyót ábrázoló tetoválás. Magamra húztam a takarót és pár percig még az ágyban feküdtem. Sóhajtottam, majd felpattantam és összeszedtem a ruháimat, öltözés közben pedig abban reménykedtem, hogy Endie felkel, megcsókol és együtt megiszunk egy kávét vagy elszívunk egy szál cigit, majd az egész napot ágyban töltjük. De Endie nem kelt fel.

Mikor már teljesen kész voltam, kiléptem a hálóból és becsuktam magam mögött az ajtót. Végigtrappoltam a kocsmán, szemeim pedig megakadtak a földön fekvő piás üvegeken és szilánkokon. Kezdtek rám törni az emlékek. Megráztam a fejem, majd felnyitottam az ajtót, de ugyanolyan lendülettel vissza is csuktam.

Nekifeszültem a falnak és hangosan vettem a levegőt. Szemeim ki voltak tágulva és csak bámultam magam elé, míg agyam az hátsó udvaron lévő hullán kattogott, a tölgyfa alatt.

- A picsába - morogtam magam elé, majd résnyire nyitottam az ajtót és kikukucskáltam. A tegnap esti fiú feküdt a fűben, a kukák mellett, fején egy hatalmas, véres sebbel, melyen bogarak mászkáltak. Visszanyeltem egy sikolyt és egy hányást, majd visszarohantam a hálóhoz és feltéptem az ajtót.

- Endie !! - sikítottam, mire a férfi mocorogni kezdett. Kidugta fejét a párnák mögül, majd álmosan rám nézett.

- Mis ... - nyöszörögte. - Te még mindig itt vagy?

Kicsit fájt a kérdés, de a legkisebb gondom volt.  

- A fiú ... ott kin - dadogtam, mire Endie a szemöldökét ráncolta. - A tegnapi ... a szék ... MEGHALT!

A férfi csodálkozva pislogott, majd szemei kikerekedtek és kipattant az ágyból. Teljesen meztelenül állt előttem, de szemeim most a földet pásztázták. Teljesen kétségbe estem, nem tudtam gondolkodni. Endie azonnal felkapott magára egy nadrágot, pólóra viszont már nem volt ideje, majd szinte fellökött, úgy rohant ki mellettem az ajtón. 

*

- Ez nem lehet igaz! - fogta a fejét. - Ez kurvára nem történhet meg!

Először láttam Endiet így kiborulva. Hangosan és lassan vette a levegőt, amíg a hullát bámulta. Lassan, remegő térdekkel leereszkedtem a bűzlő test mellé. Zsebéből kiemeltem egy barna, bőr kötésű tárcát, majd valami igazolvány után kutattam.

- Daniel Vasqez, huszonkét éves - olvastam fel hangosan a jogsiáról. Majd autómatikusan pénz után néztem és találtam is a tárcában húsz dolcsit, amit rögtön zsebre raktam. Viszont a pénztárcát már nem tehettem vissza, hisz rajta volt az ujjlenyomatom, így azt is eltettem. Majd később elégetem.

Endie berohant a kocsmába és kihozott egy szemeteszsákot.

- Komolyan gondolod? - kérdeztem és próbáltam nyugodt maradni.

- Te tudsz más megoldást?! - ordította, majd elkezdte betuszkolni a testet a zsákba, kevés sikerrel. Annyira remegtek a kezei, hogy több helyen is elszakította, így nekem kellett folytatnom. Nem tagadom, van már ebben gyakorlatom. Mikor teljesen kész voltam, Endie betette a zsákot fekete Jeep-ének csomagtartójába, majd elindultunk. A férfi egész testében remegett, míg én nyugodtan bámultam kifelé az ablakon. Nagyon megviselhette ez az egész. Engem annyira nem ráz meg, számtalan gyilkosságot láttam már, sokat segítettem eltusolni, valakit pedig a saját kezeimmel öltem meg. Nem vagyok rá túl büszke, de ez van.

Majd elgondolkodtam. Vajon az átkozott húgom mit csinált szüleink testével? Eltemette őket, ahogyan megérdemelnék, vagy hanyagul kidobta őket egy konténerbe? Vagy elégette a testüket? Keket ismerve, bármi megtörténhet. Dühös lettem és szomorú. Ökölbe szorítottam a kezeimet és próbáltam visszatartani a könnyeimet, míg a fogaimat csikorgattam. 

Hirtelen a Jeep megállt. Endie kipattant a járműből, felemelte a csomagtartót és kivonszolta a zsákot. Kiszálltam, majd körbenéztem. Egy elhagyatott úton jártunk, sehol senki. Mellettünk egy hatalmas, kiszáradt mező terült el, melyet már évek óta nem gondozhattak.

- Hozd az ásókat! - hadarta a férfi, én pedig engedelmeskedtem. Kivettem két ásót az autóból - vajon mit keresnek ott? - és követtem őt, a mező közepére. Ott egy lyukat kezdtünk el ásni némán, majd beledobtuk a hullát és eltemettük. Endie szemei végig az út és a hulla között cikáztak. Félt, hogy meglát minket valaki.

- Ha bárkinek is mesélsz erről ... - kezdte, de közbevágtam.

- Tudom, oké? Lakat van a számon. Csak nem képzeled, hogy tovább adnám? - kérdeztem egy kicsit morcosan. Endie most teljesen máshogy viselkedett. A nyugodt, megfontolt férfiből hirtelen egy erőszakos, kapkodós, félős kisgyermek vált. Bár nem tudom, hogy mire számítottam. Visszafelé az úton sem beszélgettünk. Majd mikor visszaértünk a városba, Endie kirakott egy random helyen, ahonnan nekem stoppolva kellett hazajutnom. Szívem hevesebben vert, mint valaha. Nem tudom mitől féltem. A lebukástól, a börtöntől ?... vagy, hogy Endie többé sosem fog úgy viselkedni velem, mint eddig.